Az egészségnevelés a pedagógiának az a résztudománya, amely gyűjti, rendszerezi és alkalmazza az egészségvédelemmel kapcsolatos ismereteket és módszereket.
Célja az egyén és a közösség magatartását úgy formálni, hogy az az egészség megtartásához és – ha elveszett – az egészség visszaszerzéséhez járuljon hozzá.
Feladata három részterület köré csoportosul:
- Oktatás, ismeretek elsajátítása: az egészség-megőrzési ismeretek minél szélesebb körben történő átadása, amely a biológiaoktatás keretében kiegészül azzal a szemponttal, hogy mindezekhez az élettani, kórélettani, ökológiai, anatómiai stb. háttérismereteket is biztosítja. Konkrét példán keresztül: ha az egészségnevelési cél a dohányzás megelőzése, akkor ehhez kapcsolódóan az egészségnevelés oktatási feladata a légzési szervrendszer felépítésének és működésének megismertetése, a légzési szervrendszert érintő gyakori betegségek (asztma, COPD, tüdőtágulat, daganatképződés) kórtanának megbeszélése, a függőség mint tanulási folyamat biológiai értelmezése.
A tárgyszerű ismeretek elsajátítása azonban az egészségtudatos magatartásnak szükséges, ám nem elégséges feltétele. Az egyén hiába van tudatában a lehetséges veszélyeknek, ha nem törekszik azok elkerülésére. Ezért van szükség a következő egészségnevelési feladatra:
- Életviteli nevelés, azaz a megszerzett ismeretekhez igazodó egészségmagatartásra, az egészségvédelmi normák betartására való ösztönzés. Ez tulajdonképpen nehezebb feladat, mint az oktatás, mert ahhoz, hogy az elméletben tanultak a mindennapi élet viselkedésformáló tényezőivé váljanak, átélésre, tevékenységből fakadó élményszerzésre, attitűdök megváltozására van szükség. Az életvitelre nevelést az ismeretátadásnál gyakran beváló frontális módszerekkel kevéssé lehet megvalósítani, a nem frontális módszerek sokkal hatékonyabbak.
Azonban ha sikerült is elérni a megfelelő életvitel kialakítását, nem valósul meg az egészségnevelés célja, ha baj esetén (betegség alakul ki), az érintett személy magatartása nem segíti az elveszett egészség visszaszerzését. Ezért van szükség egy további feladatra:
- Mozgósítás. Ez a feladat az egészségügyi apparátussal történő együttműködés ösztönzésére irányul. Ez a szűrővizsgálatok igénybe vételére vonatkozó felhívás mellett magába foglalja annak az attitűdnek a kialakítását, hogy ha panaszaink vannak, azokkal minél előbb orvost kell felkeresnünk, nem halogatnunk, elbagatellizálnunk, mások előtt is eltitkolnunk azokat. Különösen a férfiakra jellemző magatartás, hogy problémájukat nem jelzik senkinek, inkább csendben szenvednek. Ez gyakran oda vezet, hogy túl későn kerülnek orvoshoz, amikor a probléma már súlyosbodott.
Ugyanakkor nem elegendő az orvos felkeresése, ha a kezelésre vonatkozó utasításokat a beteg nem hajlandó elfogadni, vagy hanyag módon azok jelentőségét lebecsüli (nem szedi be a gyógyszert, abbahagyja, nem megy el a további vizsgálatokra stb.). Az egészségnevelési mozgósításnak ezeknek az önsorsrontó viselkedésformáknak a megelőzésére is összpontosítania kell.
A környezeti nevelés meghatározásához ma is a Tbilisziben 1977-ben tartott környezeti nevelési konferencia zárójelentése a mérvadó: „A környezeti nevelés egy folyamat, amelyben olyan világnemzedék nevelkedik fel, amely ismeri legtágabb környezetét is, törődik azzal, valamint annak problémáival. Ismeretekkel, készségekkel, attitűdökkel, motivációval és elkötelezettséggel rendelkezik, hogy egyénileg és közösségben dolgozzon a jelenlegi problémák megoldásain és az újabbak megelőzésén”.
A környezeti nevelés célja többek között az, hogy
- elősegítse annak felismerését, hogy a gazdasági, társadalmi és ökológiai jelenségek kölcsönösen függenek egymástól, és
- kialakítsa az egyes emberekben, csoportokban és a társadalom egészében a környezet fenntarthatóságát biztosító magatartási és életviteli mintákat.
A környezeti nevelés és az egészségnevelés feladatrendszere alapvető elemeiben megegyeznek, és jól illeszkednek a biológiatanítás célkitűzéseihez:
- Oktatás, ismeretek elsajátítása. Ez a feladat a környezeti problémákhoz cselekvő módon viszonyuló, környezettudatos magatartást megalapozó elméleti ismeretek átadására irányul. A biológia tantárgy keretében főként az ökológiai ismeretek rendszerét és összefüggéseit jelenti, de a kerettantervi és érettségi követelmények kifejezetten környezettani ismeretanyagot is előírnak.
- Részvételre nevelés. Ez – hasonlóan az egészségnevelés életvitelre vonatkozó feladataihoz – azt jelenti, hogy a tanuló ne csak elméletben legyen tisztában pl. a nehézfémek környezetkárosító hatásával, de mindennapi életében cselekedjen ennek szellemében (szelektíven gyűjtse az elhasznált elemeket). Kialakítása szintén elsősorban nem frontális módszerekkel (szerepjáték, vita, konfliktuskezelési, döntési kényszerek) segítségével történhet.
- Érzelmi kötődés. Annak a viszonyulásnak a kialakítását jelenti, amelynek során a tanuló a környezetét értéknek, sajátjának kezdi tekinteni és hozzá érzelmileg is kötődik. Ennek a feladatnak a megvalósítása elsősorban kisiskoláskorban történhet meg kellő hatékonysággal, megszemélyesítő játékokkal, a mesék érzelemvilágának felhasználásával.
- Rendszerszemlélet. Kialakítása arra irányul, hogy a tanulók ismerjék föl az összefüggéseket és kapcsolatokat a természet, a társadalom, a technika és a gazdaság területei között. Ez a kompetencia nélkülözhetetlen a fenntarthatóság problémakörének megértéséhez és elsősorban a felsőbb évfolyamokon fejleszthető.
A környezeti nevelés és az egészségnevelés iskolai céljait és feladatait különböző jogszabályok definiálják. Az 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről például így rendelkezik: „2.§ (1) Az egészség és az emberi élet értékéről, az egészséges életmódról, a felelősségteljes párkapcsolatról, az emberhez méltó családi életről, az egészségre ártalmatlan születésszabályozási módszerekről szóló oktatás az alap- és középfokú oktatási intézményekben történik.” Arról, hogy az intézményen belül kinek a feladata ezen ismeretek oktatása, a törvény nem tesz említést, lényegében az iskola dönt róla, hogy az iskolaorvos, védőnő, vagy a biológiatanár fogja-e majd ezt a feladatot ellátni.
A nevelési-oktatási intézmények működését szabályozó 20/2012 EMMI rendelet szűkszavúan csak azt deklarálja, hogy az óvodák, iskolák és kollégiumok pedagógiai programjai „meghatározzák az intézményi egészségnevelési és környezeti nevelési elveket.” Ez tulajdonképpen visszalépést jelent, mert a rendelet korábbi változatai konkrét környezeti- és egészségnevelési programok kidolgozását várták el az intézményektől.
A hatályos kerettantervek bevezető része foglalkozik még részletesebben a kérdéskörrel a „Fejlesztési területek – nevelési célok” című pontban. Itt találjuk a „A testi és lelki egészségre nevelés” és a „Fenntarthatóság, környezettudatosság” alpontokat, amelyek az adott iskolatípusban megvalósítandó fejlesztési feladatokat határozzák meg, de azokat nem rendelik konkrét tantárgyakhoz és meglehetősen ötletszerű felsorolásokat tartalmaznak. Később, az egyes tantárgyak bevezetőjében kötelességszerűen történnek utalások környezeti és egészségnevelési tartalmakra, ezek hatása a tényleges iskolai gyakorlatra azonban elenyésző. Pl. a magyar nyelv és irodalom tantárgy kerettanterve a gimnáziumokban így instruál: „A fenntarthatóságra és környezettudatosságra nevelés természetes terepe a szövegértő olvasás fejlesztéséhez felkínált, ebben alkalmazott szöveganyag, elsősorban az ismeretterjesztő és a dokumentum típusú szövegek feldolgozása révén. Érdemes tehát e szövegtípusok közül a környezeti hatásokkal, az ökológiával, a környezet és a társadalom viszonyával foglalkozókat előnyben részesíteni.”
Sajnos ez a fajta szabályozás, ami már évtizedek óta minden iskolai szereplő feladatává teszi a környezeti- és az egészségnevelést, valójában e két nevelési terület gazdátlanságát eredményezi. Tovább nehezíti a nevelési feladatok megvalósulását, hogy a tanárképzésben sem kerül olyan hangsúly ezekre a területekre, ami szükséges volna a kerettantervekben és az érettségi követelményekben szereplő egészségtani és környezettani ismeretanyag megfelelő színvonalú közvetítéséhez. Ezen a problémán jelenleg csak tematikus továbbképzések igénybevételével és célirányos önképzés segítségével enyhíthet a gyakorló pedagógus.