A tanterv – általános megfogalmazásban – az a pedagógiai dokumentum, amely szűkebb vagy tágabb közmegegyezés alapján az iskolai tanítást-tanulást meghatározó értékrendet, cél- és követelményrendszert, műveltségi tartalmakat, és azok elrendezését írja elő. Ennek keretében hagyományosan meghatározza a tanítandó tantárgyakat, azok követelményrendszerét, óraszámait, évfolyamok közötti elrendezését iskolatípusok szerint (Kotschy 1998).
A tantervek tipizálása több megközelítésben lehetséges: a már említett hatókör szerinti csoportosításban beszélhetünk egységes, központi (ezen belül állami, egyházi, nemzetiségi) és rugalmasabban alakítható, helyi (iskolai) tantervekről.
Szerkezetét tekintve a tanterv lehet koncentrikus, lineáris és spirális. A koncentrikus tantervekben – iskolafokonként magasabb szinten, bővebb tartalommal, új hangsúlyokkal – ismétlődik a tartalmi követelményrendszer. Biológiából ilyen volt az 1978-as tanterv, azonban a rendszerváltást követő évtizedekben a tantárgy óraszámának csökkenése nem hagyott sok teret ennek a szervezési módnak. A jelenleg érvényes (2020-ban bevezetett) kerettanterv szerint már csak az ember szervezete és egészsége, valamint egyes ökológiai és környezettani témák koncentrikusak, azaz a 7-8., majd később, a gimnáziumok 9-10. évfolyamán is tárgyalásra kerülnek. A lineáris tananyag-elrendezésben az egyes témakörökre csak egyszer kerül sor, a tanuló mindig új és új ismeretekhez jut. Az újratanítás elkerülése révén ebben a szisztémában idő nyerhető, és ez mélyebb, a képességek fejlődését hatékonyabban szolgáló elsajátítást tehet lehetővé. Ugyanakkor kétséges, hogy bizonyos témák egyszeri, alsóbb évfolyamokon történő tárgyalása mennyire hatékony a későbbi szemléletformálás és ismeretszintézis szempontjából. A biológia tananyagát teljes egészében lineárisan tárgyalta az 1995-ös Nemzeti alaptanterv, de a 2001-es kerettanterv ezen változtatott, s azóta, így jelenleg is a kerettantervek vegyes szerkezetűek, azaz, az ember szervezetével és az ökológiával foglalkozó egyes tananyagrészek koncentrikusak, a többi lineáris.
A spirális tananyag-elrendezés megkísérli feloldani az előbbiek ellentmondásait: bizonyos főbb szegmenseket, kulcsfogalmakat jelöl meg, amelyek bár minden témaegységnél újból és újból visszatérnek, nem egyszerűen ismétlődnek, hanem minden esetben más aspektusból jelenítik meg lényeges vonásaikat. Biológiából jellemzően ilyenek lehetnek az egészségnevelés és a környezeti nevelés szempontjai. Így például ha a dohányzást választjuk körbejárandó kulcsfogalomként, akkor azt különböző szempontokból elemezhetjük nemcsak a kézenfekvő légzés témakörben, hanem a biokémia (nikotin), a sejtbiológia és a genetika (karcinogén hatások), az etológia (a dohányzás mint viselkedés) vagy akár a rendszertani fejezetekben (a dohánynövény megismerése) is.
A tantervek műfaji szempontból adagoló illetve keretjellegű csoportokba sorolhatók. Az adagoló tantervek részletes tartalmi szabályozással és pontos időbeli ütemezéssel készülnek, míg a keretjellegű tantervek a tanítandó tartalmakat csak főbb vonalakban adják meg, elvégzésük sorrendjét kevésbé kötik, és bennük az ütemezés is nagyobb időegységekre (nem tanévekre, hanem inkább 2–4 éves szakaszokra) tagolódik.
Az adagoló tantervek hazánkban régi hagyományokkal rendelkeznek, és múltjuk során jellegzetes, az oktatás, nevelés és képzés társadalmi jelentőségének változásait is tükröző fejlődési folyamatokon mentek keresztül. 1777 és 1905 között lényegében csak a tanítandó tantárgyak rendszerét és azok tananyagát határozták meg; ezt a válfajt tananyagtervnek (más néven sillabusznak) nevezzük. Az 1905-ös népiskolai tanterv mindezeken túl már nevelési, oktatási célokkal, feladatokkal, követelményekkel is kiegészült, és ezekhez terjedelmes módszertani utasításokat is fűzött. Ez a nevelési-oktatási tervnek nevezhető típus volt jellemző – 1950-től szélsőségesen központosított, átideologizált formában – egészen 1978-ig. Az ekkor megvalósított reform során elmozdulás történt az ún. folyamatterv (latin eredetű kifejezéssel curriculum) irányába. A curriculum (amely egyébként a német közoktatás hagyományosan jellemző műfaja) olyan adagoló tanterv, amelyben – a nevelési-oktatási tervekben szereplő témákon túl – szó esik a tanári és tanulói tevékenységformákról (a tanórán kívülieket is beleértve), valamint a tanítás (szemléltetés), az ellenőrzés és értékelés eszközeiről, lehetőségeiről is. Utóbbiaknak nemcsak felsorolását, hanem hatékonyságuk vizsgálatát is tartalmazza (Ballér 1981). Az adagoló tantervek egységessé, könnyen átjárhatóvá teszik az iskolarendszert, ugyanakkor erősen uniformizálnak is.
A keretjellegű tantervek, amelyeket alaptantervnek, kerettantervnek, magtantervnek (angol nyelvterületen core curriculum, nem keverendő össze az előző bekezdésben szereplő curriculummal!) is neveznek, bevallottan alsóbb szintű (helyi) tantervek, választható tankönyvek és egyéb taneszközök alapjául szolgálnak. Vázlatosabb szerkezetüket, képességfejlesztés-centrikusságukat ez indokolja. Alkalmazásuk az iskolarendszer sokszínűségét segíti elő, ezzel együtt azonban nehezítik az iskolák közötti átjárhatóságot. Megjegyzendő, hogy a Magyarországon 2001-ben bevezetett Kerettanterv – nevével ellentétben, szakmailag meghökkentő módon – sokkal inkább adagoló, mint keretjellegű tanterv. A kerettantervek legutóbbi, 2020-as reformja még tovább fokozta a kerettantervek adagoló jellegét.