Míg a helyi tanterv az iskolai képzés egészére tervezi meg az oktatási folyamat tartalmát és kereteit, addig a tanmenet az egyes pedagógusok adott osztályokra konkretizált terve. A tanmenet a helyi tanterv és a választott tankönyv felhasználásával készül, de figyelembe veszi az adott tanár és az adott tanulócsoport sajátos jellemzőit is. A helyi tantervvel ellentétben tanmenetet készíteni törvényileg nem kötelező, de a helyi szabályozás előírhatja a tanárok számára, továbbá a pedagógus életpályamodellben történő előrehaladáshoz szükséges portfóliókban is be kell mutatni legalább egy évfolyam számára összeállított tanmenetet.
A tanmenet általában egy tanévre szól, de átfoghat hosszabb időszakot is (ha a tárgy többéves anyagát nem célszerű felbontani). A tantárgyi tartalmakat témákra, azon belül tanórákra osztja fel, megtervezi azok sorrendjét, ütemezését, az ellenőrzések számát, helyét. Tartalmazhat az alkalmazott módszerekre, szemléltető eszközökre vonatkozó utalásokat is. Formátuma nem kötött, a 2.7. táblázatban közölt, a gimnázium 11. évfolyamának biológiatanításához készült tanmenetrészlet csak a lehetséges megoldások egyike.
2.7. táblázat: A tanmenet készítésének egy lehetséges formája
|
Óraszám, dátum |
Témakör |
Óratípus, módszerek |
Elérendő célok |
Szemléltetés, taneszközök |
|
26. óra (XII. 4.)
|
Az emberi szív |
Új ismeretet feldolgozó óra, Frontális magyarázat |
A szívbillentyűk működésének megértése, a szív betegségeinek ismerete, megelőzése |
Makett, videofilm, számítógépes animáció |
|
27. óra (XII. 7.) |
Az emberi vér |
Vegyes óra, Frontális és csoportmunka |
A vér összetevőinek és funkcióinak ismerete, a vércsoportok jelentősége |
Táblavázlat, mikroszkóp |
A tanmenet készítése során az első teendő a rendelkezésre álló időkeret meghatározása: tudnunk kell, hogy hány tanórával gazdálkodhatunk. A gyakorlatban ez az elvileg rendelkezésre álló éves órakeret (37 x a heti óraszám) kb. 90%-a.
Ezt követően el kell döntenünk, hogy zárt vagy nyílt módon folytatjuk-e a tervezést. Zárt tervezés esetén kizárólag mi magunk döntünk a témák sorrendjéről, ütemezéséről, az alkalmazandó módszerekről, a nyílt tervezés lényege pedig az, hogy figyelembe vesszük a tanulók javaslatait, ötleteit is (ez projektoktatás esetén egyenesen elengedhetetlen).
Mindkét esetben törekedni kell a megfelelő arányokra: az összóraszám kb. 60-70 %-át célszerű új anyag feldolgozására szánni, és kb. 30-40% maradjon gyakorlásra, ismétlésre, rendszerezésre, ellenőrzésre. Mérlegelendő az egyes témakörök közötti súlypontozás, a szemléltetés, a gyakorlati órák időigényessége.
Igen fontos elem a témazáró dolgozatok számának és helyének megtervezése. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a témazáró dolgozatok akkor jelentenek egyenletes és reális terhelést a tanulók számára, ha számuk félévenként kb. a tárgy heti óraszámával egyezik meg (tehát egy heti 2 órás tárgyból 4 témazáró dolgozatot íratunk tanévenként). Ha ennél többet tervezünk, azok túlságosan rövid anyagrészekre fognak vonatkozni, elvész a témazárók ismeretek szintetizálására ösztönző szerepe. Kevesebb dolgozat pedig túlságosan nagy anyagrészeket fog át, amelyet a tanulók már képtelenek lesznek áttekinteni.
Sajátos tervezési feladatot jelent bizonyos iskolatípusokban az ún. epochális tervezés. Ebben a szisztémában hosszabb időn keresztül (rendszerint több héten át) egy bizonyos kiemelt tantárggyal foglalkozunk, ami jobban lehetővé teszi az elmélyedést, az összefüggések feltárását, a napi munka kevésbé forgácsolódik szét. Ennek tervezésekor azonban az átlagosnál nagyobb figyelmet kell szentelni a telítődést elkerülendő motiválásra, a szakaszt lezáró ellenőrzésre, majd a következő epocha elején a korábbi tudás felelevenítésére.
Nem epochális tanítási rend esetén is hasznos lehet, ha egy-egy tankönyvi fejezetet, témakört (pl. ökológia, genetika stb.) önálló egységként is átgondolunk, és részletesebben, nem csak címszószerűen megtervezünk. Ez az ún. tematikus tervezés részletezettségében a tanmenetek és óratervezetek közötti átmenetet képviseli; előnye – az epochális tervezéshez hasonlóan – mindenekelőtt abban rejlik, hogy készítőjét egyéni koncepció kidolgozására, majd annak átgondolására készteti. Mindez garantálhatja, hogy a tananyag belső összefüggéseinek és külső kapcsolódási pontjainak felismerése (és felismertetése) nem marad el. (Egyébként sem a tanmenetek vázlatossága, sem az óratervezetek aprólékossága nem kedvez ennek a folyamatnak.) Éppen ezért sajnálatos, hogy a tematikus tervezés méltatlanul elhanyagolt módszer az iskolai gyakorlatban; sem az iskolavezetőségek, sem maguk a pedagógusok nem fordítanak rá kellő figyelmet.