A hagyományos bögölycsapda tökéletesítése
Bivalyok előtérben egy vizuális alapon működő H-trap bögölycsapdával (Fotó. Kriska György)
A kétszárnyúak (Diptera) közé tartozó bögölyök (Tabanidae) igencsak meg tudják keseríteni a legelő állatok életét. Nemcsak a vérszívás okozta gyötrődés és a szüntelen zaklatás okozhat zavart számukra, de a bögölyök által terjesztett kórokozók is a szervezetükbe juthatnak a szúráskor , ami főleg a melegebb égöveken okoz tömeges megfertőződést. A bögölyök vérszívó nőstényei a gyomortartalmuk egy részének sebbe ürítésével olyan betegségek kórokozóit terjesztik, mint a nyúlpestis, az anaplazmózis, a birka kolera, a filariazis, a lépfene vagy a Lyme-kór. A bögölyök terjesztik emellett a sertések kolerájának, valamint száj- és körömfájásának kórokozóit is. Az egysejtűek által okozott betegségek közül Afrikában például a nyugat- és kelet-afrikai álomkór (Tripanosoma gambiense, Tripanosoma rhodesiense) bögölyök általi terjesztése okozza a legtöbb problémát. Közegészségügyi szempontból a bögölyök fonálféreg átvitele a legjelentősebb: Az általuk is terjesztett Filariidae fonálféreg családba sorolt élősködők (például a vándorfilária, azaz Loa loa) több mint 200 millió ember életét keserítik meg évről évre, főként Afrikában. A különféle fertőző betegségek kórokozóinak gyors és nagy területre való elterjesztésében különösen az a tény fokozza a bögölyök veszélyességét, hogy igen jó repülők, és akár 100 km-t megközelítő távolságokat is képesek repülve megtenni.
(A) Bögölytámadást jelző fehér nyilak. (B) vérszívó bögöly és körülötte táplálkozó egyéb legyek (fotó: Kriska György)
A lovak a bögölyök állandó zaklatásától lefogyhatnak, és idejük tetemes részét azzal tölthetik, hogy testfelületükről megpróbálják elzavarni a vérszívó bögölyöket. Ráadásul lovaglás alatt a folyamatos bögölycsípések által keltett fájdalom miatt a ló viselkedése annyira megváltozhat, hogy akár le is dobhatja a nem kellően gyakorlott lovasát. A szarvasmarháknál, ha sok bögöly lepi el a csordát, gyakran tapasztalható az állatok súlygyarapodási ütemének mérséklődése és tejhozamuk csökkenése is, napi vérveszteségük pedig akár 200-300 cm3 is lehet. Emellett a bögölyök csípései maradandó hegeket is okoznak a gazdaállatok bőrén, amelyek csökkentik a levágásra kerülő állat cserzendő bőrének értékét. A bögölyök gyakran szívnak vért friss vagy már bomlásnak indult állattetemekből is. A mindezek miatt felmerülő egészségügyi és gazdasági károk okán a bögölyöket elpusztító csapdákra nagy a kereslet, különösen az állattartók körében.
Lovak lóruhában (Fotó: Kriska Ferenc)
A lovasboltokban speciális, könnyű anyagból, például neccből készült lótakarókat ajánlanak a bögölycsípések ellen, aminek le- és felvétele azonban sok időt igényel, különösen népesebb ménesek esetén. Emellett rengetegféle lóra fújható és kenhető folyadékkeverék is kapható, amelyek a fokhagymától kezdve a citromfüvön át az almaecetig a legkülönbözőbb összetevőkből állhatnak. Csakhogy egy idő után a ló a leghatásosabb szereket is leizzadja, illetve annak hatóanyagai előbb-utóbb elpárologhatnak.
Egy másik megközelítés szerint nem magát az állatot kell kevésbé vonzóvá tenni, hanem a bögölyök számára kell a lovakhoz, marhákhoz képest még hívogatóbb célpontot találni. A bögölyök csapdázására például az egyik leggyakoribb hagyományos módszer az úgynevezett Manitoba-csapda, melyet itthon kevesen használnak, de külföldön meglehetősen elterjedt. Az eszközt a kanadai Manitoba államban találták fel mintegy száz évvel ezelőtt, amikor észrevették, hogy sok nőstény bögöly telepszik a felbocsátás előtti fekete meteorológiai léggömbökre. A Manitoba-csapda ezért egy hasonló, fényes fekete gömbből és egy felette elhelyezett, tölcsérszerűen szűkülő, világos színű sátortetőből áll. A fekete gömb feladata, hogy optikai tulajdonságaival (a visszavert fény intenzitásával és színével, a tárgy mozgásával) nagy távolságból odavonzza a bögölyöket. Amikor ezután a rovarok észreveszik, hogy becsapták őket, mert még sincs ott melegvérű állat, ahol azt korábban sejteni vélték, akkor felfelé szállva megpróbálják elhagyni a helyszínt. Ekkor azonban felfelé terelődnek a vászontölcsérbe, amelynek végén egy műanyag tároló megfogja őket, jellemzően csak a nőstényeket. A csapdák hatékonysága bögölycsalogató vegyszerekkel (szén-dioxid, ammónia, fenol vagy aceton) növelhető.
Más területeken az Nzi-csapdát alkalmazzák széles körben, melynek csalitárgya egy nagy, sötétkék, fekete és fehér részekből összeálló sátor, ami szintén a terelés eszközével ejti foglyul a rovarokat. Ez elsősorban cecelegyek ellen vethető be, de bögölyök ellen is hatásos. E sátras csapdák közös tulajdonsága, hogy szinte kizárólag olyan nőstény bögölyöket fognak, amelyek vérszívásra alkalmas gazdaállatot keresnek, hiszen a fényes fekete csaligömb ezen állatokat imitálja számukra. Az alábbi ábrán néhány jellegzetes bögölycsapdát láthatunk 3 fő típusba sorolva.
Különböző bögölycsapdák. 1. sor: Terelőfelületes csapdák. (A) A Malaise-csapda a különböző alakú fekete tárgyakhoz vonzott repülő bögölyöket ejti csapdába terelőfelületei segítségével. (B) E csapdánál a fekete terelőlapok által odavonzott és azoknak nekirepülő bögölyöket vízzel teli edények ejtik foglyul. 2. sor: Kémiailag vonzó sátoros csapdák. (C) Egy szürke-fekete sátoros csapda. (D) Egy fehér-kék sátoros csapda. (E) Egy fehér-fekete sátoros csapda. 3. sor: Optikailag vonzó sátoros csapdák. (F) A Manitoba-csapda egy áttetsző műanyag fóliából készült sátorból és egy fölfüggesztett fekete gömbből áll. (G) A Manning-csapda egy fölfüggesztett fehér hálóból készült tölcsérből és egy fekete gömbből áll. (H) A Manning csapdához hasonló H-csapda. (I) A HorsePal-csapda egy fekete gömbből és a fölötte lévő szögletes sátorból áll. (J) Egy fehér-fekete doboz-csapda fölfüggesztett fekete gömbbel
Az első típus csapdái úgy fogják meg a bögölyöket, hogy azok repülésük során véletlenül belerepülnek. E csapdák vagy egy sátorszerűen kifeszített hálóból és a megfogott bögölyöket tároló edényből állnak (A ábra), vagy pedig függőleges merev lapokból, melyekhez folyadékkal töltött edények csatlakoznak. Ez utóbbiak szerepe a terelőlapoknak nekirepülő és leeső bögölyök csapdába ejtése (B ábra). E csapdák vonzóképességét kifejlesztőik általában valamilyen csalitárggyal igyekeznek megnövelni. A csalitárgy lehet egy fényes fekete (általában gömbölyű) forma (A ábra), vagy a fényes fekete függőleges csalifelület egyben bögölyterelő lapként is működhet (B ábra).
A különböző vegyi anyagokkal csábító bögölycsapdák (C, D, E ábrák) sátorszerű szerkezetek egy kis tárolóedénnyel fölszerelve, mely utóbbiban a bögölyöket vonzó vegyszert (pl. széndioxidot, ammóniát, acetont, oktanolt, szarvasmarha vagy ló vizeletét) helyeznek el. A csalifelületet a sátor külső felszíne képezi, aminek felső része többnyire világos (fehér vagy világos szürke), az alsó része pedig sötét színű (általában sötét szürke vagy fekete, ritkábban kék). A sátor messziről vizuálisan odavonzza a bögölyöket, aztán a vegyi anyag a sátor alá csalja őket. Mivel a sátor felső része világosabb, a sátor alá repült bögölyök fölfelé repülnek, vagy másznak a pozitív fototaxisuknak köszönhetően. A sátor alakja tölcsérszerűen bevezeti a bögölyöket a csapda tetején lévő üveg vagy műanyag dobozba, amiben a vegyszer található.
Az optikailag vonzó sátoros csapdák (F, G, H, I, J ábrák) egy sátorból és az alája fölfüggesztett csalitárgyból állnak. Az optikai tulajdonságai (a visszavert fény intenzitása és színe, a csali mozgása) miatt a csali nagy távolságból is magához vonzza a bögölyöket. Mikor az odavonzott bögölyök rászállnak a csalira és érzékelik, hogy az nem egy lehetséges gazdaállat, fölfelé kezdenek repülni, miközben a sátor tölcsérszerű csúcsa bevezeti őket egy üveg vagy műanyag tárolóba, ahol csapdába esnek. Csalitárgyként általában egy nagy fényes fekete golyót használnak, amit a szél szabadon lengethet.
E csapdák közös vonása, hogy a bögölyöket egy fényes fekete tárggyal és/vagy felülettel vizuálisan vonzzák. Általánosan elfogadott, hogy e fekete tárgy (i) a gazdaállatoknak az égbolt világos háttere előtti sötét körvonalát utánozza, (ii) a szélben való lengése pedig a gazdaállat mozgását utánozza. A bögölycsapdákban leggyakrabban használt csalitárgy egy fényes fekete gömb (pl. egy feketére festett strandlabda).
A fényes fekete csalitárgyak vonzó hatásának elterjedt magyarázata több szempontból is megkérdőjelezhető: Egyrészt a természetes gazdaállatok (elsősorban nagytestű növényevők) külső testfelszíne általában nem fényes fekete. Másrészt pedig a csalitárgy vonzóképessége szélcsendben is megmarad, mikor a tárgy mozdulatlan. Nem világos az sem, hogy a csalitárgynak miért kell fényesnek lennie. Habár a fényes fekete labda vonzóképessége egyértelmű kísérleti tény, a vonzó hatás igazi oka nem tisztázott. Ha sikerül e vonzó hatás pontos okát feltárni, lehetőség nyílhat a bögölycsapdák vizuálisan vonzó elemének a hatékonyságát is megnövelni.
A hím és nőstény bögölyök vízszintesen poláros fényhez való vonzódása (pozitív polarotaxis) alapján azt feltételeztük, hogy a fényes fekete labdához, a csalitárgyhoz azért vonzódnak a bögölyök, mert ez vízszintesen poláros fényt ver vissza. Különböző alakú fényes fekete objektumok polarizációs mintázatát kimérve viszont azt tapasztaltuk, hogy a fényes fekete labdának csak egy kisebb alsó és felső része tükröz vízszintesen poláros fényt.
Bögölycsapdák különböző csalifelületeinek tükröződési polarizációs mintázata. (A) Egy hagyományos sátoros csapda fényes fekete gömbből álló csalival. (B-D) Három eltérő száraz, fényes fekete csalifelület (B: gömb, C: tórusz, D: lapos csonkakúp). (E) A 2. kísérletben használt három száraz, fényes fekete tesztfelület (gömb, tórusz, vízszintes négyzet). A polarizációs mintázatokat képalkotó polarimetriával mértük a spektrum zöld (550 nm) tartományában. A csapdafelületeket közvetlen napfény és a tiszta égbolt fénye világította meg. 1. sor: színes képek. 2. sor: a lineáris polarizációfok. 3. sor: polarizációirány. 4. sor: a piros vonalak a különböző felületekről visszavert fény elektromos térerősségvektorának (E-vektorának) irányát jelzik. 5. sor: piros szín jelöli a csalifelületek azon részeit, melyek vizuálisan vonzóak a polarotaktikus bögölyök számára. Az e részekről tükröződő fény polarizációfoka (p) nagyobb a polarizácós ingerküszöbnél (20%), és a polarizációirány 10o-nál kisebb szöggel tér el a vízszintestől (Fotó: Horváth Gábor)
A fenti egy hagyományos fényes fekete labdával ellátott sátoros bögölycsapda és három különböző fényes fekete csalitárgy (golyó, tórusz, vízszintes lap) polarizációs mintázatai hasonlíthatók össze. Az ábra 2. sorában azt láthatjuk, hogy a csalitárgyak mely részei (egy kis terület a golyó alsó és felső részén, egy keskeny gyűrű a tórusz tetején, és a vízszintes lemez teljes területe) vernek vissza erősen poláros fényt (az ábrán sötét szürkével kódolva), ami a polarotaktikus bögölyök vonzásának egyik feltétele. A vonzás másik feltétele, hogy a visszavert fény polarizációiránya ne térjen el jelentősen a vízszintestől. Az ábra 3. sorában ezek a területek világos zöld és világos lila színekkel vannak kódolva. Látszik, hogy a golyónak csak az alsó és felső részén lévő kicsiny terület, a tórusznak a tetején lévő keskeny gyűrű alakú terület, míg a vízszintes lemez teljes területe vízszintes vagy ahhoz közeli polarizációjú fényt ver vissza. Mivel éppen e régiók vernek vissza nagy polarizációfokú fényt, ezért ezek azok a területek, melyek vonzóak a polarotaktikus bögölyök számára. A 3. ábra 5. sorában pirossal vannak jelölve azon területek, ahol a polarizációfok meghalad egy küszöbértéket (20%) és a polarizációirány vízszintestől való eltérése nem halad meg egy másik küszöbértéket (10o).
Mindezek alapján úgy gondoltuk, hogy jelentős mértékben javíthatjuk az optikailag vonzó sátras csapdák (Manitoba-, Manning-, H-, HorsePal-csapdák) hatékonyságát, ha nagy felületű vízszintesen poláros fényt tükröző csalitárgyra cseréljük le a bennük található fényes fekete labdát.
Horváth Gábor a továbbfejlesztett sátras bögölycsapdával (fotó: Kriska György)
A csalitárgyról felröppenő bögölyöket a sátor falai felfelé terelik a csúcson elhelyezett gyűjtőedény alsó nyílásai felé (Fotó: Kriska György)
Továbbfejlesztett csapdánk kipróbálására Balatonfenyvesen egy lovastanyán került sor. Az első napon két sátras bögölycsapdát állítottunk itt fel 15 órakkor. A sátrakat négy órával később 19 órakkor bontottuk le. Az egyiket a bögölyök támadásának leginkább kitett karámtól 3 méterre, a másikat pedig ettől a helytől mintegy 100 méterre helyeztük el a telep kerítése mellett. A csapdákat árnyékos helyen állítottuk fel, de bizonyos időszakokban a csapdákat napsütés érte. Mindkét csapdától 20-30 méterre magaskóróssal sűrűn benőtt ingoványos terület helyezkedett el a birtok területén kívül.
(A) A felállított bögölycsapda. (B-C) A bögölycsapda felső, gyűjtő része közelről és a csapda belsejéből nézve. (D-E) A háló belső részén ülő bögölyök. (F-G) A vászonszegélyen ülő bögölyök. (H) Bögölyök és legyek a csapda gyűjtőrészében. (I) Fénypolarizátor nélküli kontrollcsapda (Fotó: Kriska György)
Mindkét csapda a felállítás után 10-15 perccel már sikeresen csapdázott bögölyöket. A rovarok a csapda tüllsátra alatt vízszintesen elhelyezett fényes fekete koronghoz repültek, amelynél vízérintő viselkedést mutattak – repülés közben többször érintették a felületet, majd leszálltak rá. A felszínt 0,5-2 perc múlva hagyták el és ha ekkor nem túlságosan alacsony szögben repültek el, akkor beleütköztek a tüllsátor belső falába. A rovarok a háló különböző oldalainak repülve próbáltak szabadulni, miközben egyre inkább a sátor felső szűkülő részébe emelkedtek. Repkedésük során gyakran leszálltak a hálóra, illetve a hálós részek között elhelyezkedő vászon szegélyekre. A tüllsátor által befogott bögölyök többnyire 10-20 perc elteltével a csapda felső gyűjtőrészébe kerültek, ahonnan már nem tudtak kiszabadulni. A két csapda a 4 órás periódus alatt 20-30 bögölyt fogott. Alkonyatkor 18:30-után borússá vált az idő és ekkor jelentősen megnőtt a bögölyök száma amelyekből a csapda is többet (6-8) fogott be rövid idő alatt. Megfigyeléseink szerint a csapdázó képességet nem befolyásolta az, hogy a csapda az árnyékban, vagy napon helyezkedett-e el.
A második napon egy bögölycsapdát állítottunk fel a korábban már említett karám mellett és ettől 20 m-re szintén a karám mellett egy olyan csapdát állítottunk fel kontroll kísérletként, amely nem tartalmazta a csapda fénypolarizátorát, a fényes fekete korongot. A csapdákat 10 órakor helyeztük ki és 20 órakor bontottuk le. A teljes bögölycsapda 46 db bögölyt fogott a nap végére, míg a kontrollként felállított fénypolarizátor nélküli csapda egyet sem. Ez utóbbiban legyek és hártyásszárnyúak voltak nem túl nagy mennyiségben (15-20 db).
A kísérleti eredmények igen kecsegtetők, új típusú rovarcsapdánk nagyszámú hím és nőstény bögölyt fogott be. Az eredményeken felbuzdulva új módszerekkel csapdázó, folyadéktálcás és napelemes bögölycsapdák kifejlesztését kezdtük meg.
Forrás