Mumifikálódott madártetemek a pakurató partján (Fotó: Kiss Tamás)
A budapesti pakuratóban számos madártetemet is találtunk. A parttól nem elérhető tetemek, faji hovatartozását nem tudtuk megállapítani, azonban a tetemek felfedezésének idejét és helyét, elsüllyedésük időpontját feljegyeztük. Az 1997. augusztus 19. és november 24. között eltelt 104 nap alatt 98 újonnan csapdába esett madarat regisztráltunk.
A budapest pakurató vizet utánzó madárgyilkos olajfelületei (Fotó: Kiss Tamás)
Az időegység alatt csapdába esett madarak számát állandónak tekintve eszerint az ötven év alatt 17 200 madár került a pakurába. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy december eleje és február vége között nem tapasztaltuk, hogy madár ragadt volna a pakurába, és ezért ezt az időszakot nem vesszük figyelembe a számításoknál (azaz, egy évben 365 nap helyett 275 nappal számolunk) ez a szám 12 750-re módosul. Az elpusztult madarak számát minden bizonnyal így is alulról becsüljük, mivel a tavak középső részében található kisméretű tetemek közül valószínűleg sokat nem észleltünk. Számos tetem elsüllyedhetett a nyári időszakban két, hetenkénti látogatásunk között is. Bár hétről-hétre nagy ingadozások lehettek a csapdába esett madarak számában, a fenti hozzávetőleges számításaink viszonylag jó becslést adhatnak, 1951 óta a budapesti pakuratóban körülbelül 13-17 ezer különféle madár pusztulhatott el.
Azonosítattlan madártetemek a budapesti pakuratóban (Fotó: Kiss Tamás)
Az azonosított tetemek közt házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), csicsőrke (Serinus serinus), citromsármány (Emberiza citrinella), zöldike (Carduelis chloris), tengelic (Carduelis carduelis), füstifecske (Hirundo rustica), sárszalonka (Galinago galinago), tőkés réce (Anas platyrhyncos), erdei fülesbagoly (Asio otus), vörösvércse (Falco tinnunculus), szarka (Pica pica), parlagi galamb (Columba livia domestica), háziveréb (Passer domesticus), fácán (Phasianus colchicus) szerepelt. A pakurató partján számos madárkoponyát is begyűjtöttünk, melyeket Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytárának összehasonlító madárcsont gyűjteménye alapján azonosítottunk. Ezek közt háziverebet, zöldikét, házigalambot, gerlét (Streptopelia sp.), sárszalonkát, erdei cankót (Tringa ochropus), tőkés récét, egerészölyvet (Buteo buteo), fülesbaglyot, vörösvércsét találtunk.
Kőolajba ragadt madarak tetemei. A: Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). B: Citromsármány (Emberiza citrinella). C: Zöldikék (Carduelis chloris) raja. D: Tengelic (Carduelis carduelis). E: Füstifecske (Hirundo rustica). F: Sárszalonka (Galinago galinago). G-I: Tőkés réce (Anas platyrhynchos). J: Erdei fülesbagoly (Asio otus). K: Vörös vércse (Falco tinnunculus). L-N: Parlagi galamb (Columba livia domestica). O: Fácán (Phasianus colchicus) (Fotó: Kriska György és Horváth Gábor)
A csapdába esett madarak legtöbbjének, meglepő módon a vízimadarak nagy részének tetemei is főképp a part mentén helyezkedtek el. Megfigyeltük a madártetemek lassú sodródását is. Az áramlások minden esetben többé-kevésbé párhuzamosak voltak a partvonallal. Tehát az, hogy az elpusztult madarak tetemei általában a part mentén helyezkedtek el, nem magyarázható az áramlatokkal. Valószínű tehát, hogy a legtöbb madár a partról került a pakurába, mikor inni próbált belőle.
Az egyik pakurató felszíne fölött madárvédelmi célból műanyagháló lett kifeszítve (Fotó: Kiss Tamás)
A tőkés récét nem menthette meg a gyenge műanyagháló (Fotó: Kiss Tamás)
A madártetemek az évszaktól függően eltérő sebességgel süllyedtek el a pakuratóban. Ez az olaj viszkozitásától függ, ami annál kisebb, minél magasabb a levegő hőmérséklete. Így nyáron 1-2 hétig, ősszel 4-5 héten át, egyes tetemek pedig 9-10 hétig is lebegtek a felszínen. Télen a pakurafelszín megdermed, így a tetemek nem tudnak elmerülni, az 1997 decemberében regisztrált tetemek csak 1998 márciusában kezdtek újra süllyedni.
A budapesti pakurató a madarakon kívül a denevérekre is nagy veszélyt jelentett (Fotó: Kiss Tamás)
Az 1990-es években a TÜZÉP megszűnésével a pakuratavak a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonába kerültek. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi- és Vízügyi Felügyelőség a szennyezés megszüntetésére kötelezte az önkormányzatot, amely ezt anyagi okokból csak részben tudta elvégezni.
1998-tól a Környezetvédelmi Alap, a XVIII. kerületi önkormányzat és a Fővárosi TÜZÉP anyagi hozzájárulásával megkezdték a helyreállítást. Az Elgoscar Kft. kivitelezésében, 600 milliós költségvetésből eltávolította a víz felszínén úszó pakurát, melyet a helyszínen és egy mosonmagyaróvári üzemben égettek el. A víz kb. 80%-át tisztították meg szikkasztókban, a tavak környékén pedig a talaj 45%-át kármentesítették. Ezzel egyidejűleg a talajvízből eltávolították a MALÉV vasúti lefejtőjéből odakerült kerozint is, melyet szintén elégettek.
A kezdeti munkálatok forráshiány miatt zátonyra futottak, így 2001-ben a helyi önkormányzat eladta a pakuratavak 10 hektáros területét. A vásárló, az Auchan Magyarország Kft. pedig kötelezettséget vállalt a terület 2006. december 31-ig történő kármentesítésére. A helyreállítás közel 1,5 milliárd forintba került. A szennyeződések eltávolítása után résfal-izolációval körbezárták a kármentesített területet. Az 50 centiméter vastag, önszilárduló bentonitos cementből készült, 12-14 méter mélységig hatoló fal összhosszúsága 1197 méter és 78 000 négyzetméteres területet határol. Ennek záróképességét 14 megfigyelőkúttal kezdetben naponta, majd további 10 évig havonta ellenőrzik.
A budapesti pakurató kármentesítése 1999-ben (Fotó: Kriska György)
Forrás
Szedenics G., Horváth G., Kriska Gy. (1998) A pakurató madártemetője. Élet és Tudomány 53: 244-245