Egy nagy- (Anisoptera) és egy kisszitakötő (Zygoptera). (a) Kisfoltos laposacsa (Libellula fulva, Libellulidae) – 4 cm. (b) Kéköves légivadász (Ischnura elegans, Coenagrionidae) – 35 mm (Fotó: Kriska György)
A szitakötők a legősibb rovarrendek közé tartoznak, mintegy 150 millió éve alig változtak. Mintegy 5000 fajuk van és a sarkvidéki területeken kívül teljesen benépesítik a szárazföldeket. A Világszerte elterjedt rovarok fontos szerepet töltenek be a vízi és a szárazföldi anyagforgalomban. A ragadozó állatok táplálkozását névadó szájszerveik (Odonata – fogazottak), kemény rágók és sűrűn fogazott állkapcsok segítik.
Fogazott állkapcsok egy karcsúacsa (Aeschnidae, Anisoptera) rágószájszervében (Fotó: Kriska György)
A szitakötők két alrendje az egyenlőszárnyú (Zygoptera) és az egyenlőtlenszárnyú (Anisoptera) szitakötők. A két alrendbe sorolt kifejlett állatok és lárváik is jelentősen különböznek egymástól. Az egyenlőtlenszárnyúak nagyméretű akár a 8 cm-es testhosszúságot is elérő, díszes mintázatú rovarok. Feji részük hatalmas összetett szemeket hordoz, amelyekkel kiválóan látnak. Három torszelvényük ferdén helyezkedik el, ezért a zsákmány megragadásában fontos tüskés ízelt lábak előre tolódtak a fej közelébe. Rovarzsákmányukat repülés közben ragadják meg, és gyakran már a levegőben elfogyasztják. Két pár vízszintesen kiterülő, üvegszerűen áttetsző szárnyuk közül a hátulsó pár szélesebb. A szárnyak bonyolult módon kapcsolódnak a torhoz, aminek következtében a szitakötők külön-külön is tudják mozgatni a szárnyaikat. A hátsó szárnyak főleg a meghajtásban, az elülsők a kormányzásban vesznek részt.
Az egyenlőszárnyú szitakötők karcsú testű, kevésbé jól repülő rovarok. Nagyméretű összetett szemeik súlyzó alakú fejük kétoldalán helyezkednek el. Nyugalmi helyzetben szárnyaikat összecsapják testük felett, a két szárny többé-kevésbé azonos módon működik.
Az egyenlőtlenszárnyú szitakötők tömzsi lárváinak teste hengeres, vagy enyhén lapított. Nagy összetett szemeik vannak. A fej alsó részén van jellegzetes fogószervük, az alsó ajakból kialakuló álarc. Jól fejlett lábaik járásra és kapaszkodásra egyaránt alkalmasak. Az egyenlőtlenszárnyú szitakötő lárvák testvégén 5 tüskéből álló zárószerkezet az anális piramis alakult ki. Ennek nyílásán át szívja be a lárva légzőszervébe, a végbélkopoltyúba a vizet. Ez a szerv befelé irányuló szabályos gyűrődésekből áll, amelyek számos tracheaággal állnak kapcsolatban. A végbélből erőteljesen kipréselt víz segítségével a lárvák gyorsan úsznak.
Karcsúacsa (Aschnidae, Anisoptera) lárva testfelépítése – 5 cm (Fotó: Kriska György)
A karcsú, hosszú potrohú egyenlőszárnyú szitakötő lárva testvégén három levélszerű tracheakopoltyú van. Ezek nem csak a vízben oldott oxigén felvételében fontosak, hanem a lárvák kígyózó úszása során - a halak farokúszójához hasonlóan - fontos felületnagyobbító szervek.
Rablószitakötő (Lestidae, Zygoptera) lárva testfelépítése – 3 cm (Fotó: Kriska György)
A szitakötő nász nyitányaként a hím potrohfüggelékeivel megragadja a nőstényt, majd karikába fonódva kialakul a „párzási kerék” és megtörténik a megtermékenyítés. Életük során a hímek és a nőstények is többször párzanak, annak ellenére, hogy a sikeres tojásrakáshoz egyetlen párzás is elegendő lenne. Feltehetően ezzel magyarázható, hogy a saját génjeik átörökítéséért küzdő hímek párzószervükkel gyakran eltávolítják a nőstény ivarszervéből az előző párzásból itt maradt hímivarsejteket. Számos faj esetében az átörökítés biztosítására a hím valamilyen módon őrzi a nőstényt a tojásrakás közben egy ideig, ennek legszorosabb formája a „tandem repülés” (Zygoptera, Sympetrum, néhány Anax sp.), amikor párzás után sem engedi el a hím a nőstényt.
Szitakötők párzása. (a) Feketefarkú pásztorszitakötő (Orthetrum cancellatum, Libellulidae) párzása. (b) Kéköves légivadász (Ischnura elegans, Coenagrionidae) nőstény testhelyzete a párzás alatt (Fotó: Kriska György)
A lárva vízi élete során 7-15 lárvastádiumon keresztül jut el a kifejlett rovar megjelenéséig. Életének utolsó napjaiban a lárva többnyire már nem táplálkozik, lárvakori szervei eltűnnek és helyettük kialakulnak az imágó szervei. Ez a lárvaalak az imágó kibújásának nyitányaként elhagyja a vizet és a vízparton, vagy a vízparti növényzeten megkapaszkodva a faji adottságoktól és az időjárástól függően 20-90 perc alatt imágóvá vedlik. A lárvabőr a tor háti részén reped meg, majd az így képződött nyíláson át először a kifejlett rovar tora jelenik meg. Később a feje, lábai, bújnak elő, majd végül az üres lárvabőrbe kapaszkodó szitakötő a potrohát is kihúzza a levedlett kültakaróból. A szárnyak lassan kifeszülnek, és a szitakötő megkezdi első repülését, a szűzrepülést.
Sárgalábú folyami-szitakötő (Gomphus flavipes, Gomphidae) átváltozása – 4 cm (Fotó: Kriska György)
Forrás
Kriska Gy. (2022) Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában. Flaccus Kiadó, 560 o.