Tegzes (Trichoptera) imágók – 2 cm, és a lábszár (tibia) sarkantyúi (Fotó: Kriska György)
A lepkékkel szoros rokonságban álló tegzesek (Trichoptera) a vízirovarok egyik legnagyobb rendjét alkotják. A kifejlett egyedek a szárazföldön élő szürkésbarna törékeny testű, molylepkékhez is hasonlítható rovarok (1. és 2a. ábrák). A méretük 3 mm-től (mikrotegzesek - Hydroptilidae) 60 mm-ig (pozdorjánfélék - Phryganeidae) terjedhet.
A dunai tömegtegzes szárnyának fénymikroszkópos képei (Fotó: Kriska György)
A Trichoptera név szőrösszárnyút jelent, ami arra utal, hogy a tegzesek szárnyát a lepkékkel ellentétben nem pikkelyek, hanem szőrök borítják. A kifejlett rovar szájszervei csökevényesek, de víz és nektár felvételére alkalmasak lehetnek. Fejükön nagy kiemelkedő összetett szemek és egyes családok imágóin pontszemek is és előre irányuló hosszú csápok találhatók. Ezek legtöbbször elérik, de jelentősen meg is haladhatják a testhosszat. Nyugalomban szárnyaikat tetőszerűen helyezik el a potroh felett. Lábszáruk jellegzetes sarkantyúkat visel.
Repülésük csapongó. Az imágók kibújása tavasztól az őszi hónapok végéig történhet. A kibújás után a legtöbb család imágói repülni és párzásra is képesek, míg mások (Limnephilidae) hosszabb-rövidebb nyugalmi perióduson (diapauza) esnek át, amely során ivarszerveik teljesen kifejlődnek és az imágók alkalmassá válnak a párzásra. Egyes tavasszal kibújó fajoknál a nyugalmi periódus akár 3 hónapig is eltarthat, amit az egyedek barlangokban, üregekben töltenek el.
(a) Petéző (Philopotamus sp., Philopotamidae) tegzes a patakmederből kiemelt kövön. (b) Limnephilidae fajok kocsonyás petecsomói ivadékokkal és embriókkal (kis kép) – 15 mm (Fotó: Kriska György)
A tegzesek nőstényei kétféle petecsomót raknak le. A fajok egy része úgynevezett ragacsos petéket rak egyesével, rövid láncok, vagy az aljzatot sűrűn beborító petelapok formájában a víz alá. A többiek a petékkel együtt kocsonyás anyagot is kiválasztanak, amely víz hatására megduzzad, és hatásos védelmet biztosít a kiszáradás, a megfagyás, és a mikroorganizmusok ellen (1. ábra). A nőstények peterakáskor vagy a víz alá másznak, és ott rögzítik, vagy egyszerűen csak a vízbe ejtik petecsomójukat. A mocsári tegzesek (Limnephilidae) és a Goeridae családok nőstényei a víz fölé hajló ágak, levelek alsó felszínére rakják kocsonyás petecsomóikat, ahonnan a kikelő lárvák a vízbe esnek.
A tegzeslárvák többsége különböző formájú lakócsövet (tegezt) vagy hálót készít. Az építkezés alapját az ajakmirigyek által kiválasztott szövőfonalak képezik, amelyek nem csak a fogóhálók, hanem a lakócsövek elkészítésében is fontosak. A lárvák ezek segítségével ragasztják egymáshoz a tegez építő elemeit, és a házat is ezzel bélelik ki. A lakócsöves tegzeslárvák bebábozódása az utolsó ház belsejében megy végbe. A tegezt az aljzathoz rögzítik, majd mindkét végét lezárják. A hálófeszítő lárvák apró kövek halmazából építenek egy a testüket beborító kupolát (bábbölcső), amit az aljzathoz rögzítenek. A lárva a bábház belsejében sűrű selyemből belső kokont sző maga köré. A kokon a fajok nagy részénél féligáteresztő tulajdonságú, ezért a falán át beáramló víz miatt feszes kúpos képződménnyé alakul. A szabadvégtagú bábok kb. 1 hónapos fejlődés után szabadítják ki magukat a bábházból, és a felszínre úsznak. A szárazra kúszó bábból általában az éjszakai órákban bújik elő a szárnyas rovar.
(a-c) Polycentropodidae tegzeslárva bebábozódása (Fotó: Kriska György)
(a) Szövőtegzes (Hydropsychidae) bábkokonja a bábbölcsőben – 15 mm. (b) Szabadvégtagú tegzesbáb (Philopotamus sp., Philopotamidae) a vízparton – 18 mm (Fotó: Kriska György
(a-d) Philopotamus sp. (Philopotamidae) tegzesimágó kibújása a bábból – 18 mm (Fotó: Kriska György)
A tegzeslárvák fejlődésük során többször vedlenek, ami néhány kivételtől eltekintve 5 lárvastádium megjelenését eredményezi. A lárvastádiumok hossza folyamatosan nő, míg az első néhány napig, addig az utolsó több hónapig is eltarthat. A tegzesek egy évig tartó egyedfejlődéséből 9-10 hónap esik a lárvafejlődésre. A lárvák kemény, kitines fején a pontszemeket (kétoldalt kis fekete pigmentfoltok, az üvegszerű szklerotizációval kissé domborúak) és erőteljes rágószájszervet találunk.
A szájszerv felépítése aszerint módosulhat, hogy a lárva kisebb rovarokat és lárvákat zsákmányolva ragadozó, nagyobb élő és elhalt növényi részeket aprító, vagy a kövek algabevonatát kaparó életmódot folytat. A lárvák táplálékszerző stratégiájukat sokszor a környezet adta lehetőségekhez igazítják.
Egyes szövőtegzes (Hydropsyche instabilis, H. saxonica) fajok csak kedvező áramlástani viszonyok között építenek fogóhálót, egyébként a kövek algabevonatát legelik. A tegzeslárvák tora 3 pár erőteljes ízelt lábat hordoz, amelyek közül az első pár a táplálkozásban, tegezépítésben míg a második és harmadik pár a helyváltoztatásban fontos. A Leptoceridae családjának egyes fajai megnyúlt, úszószőrökkel borított hátulsó lábpárjaik csapkodásával úszni is tudnak. A tegzeslárvák potrohán különböző alakú legtöbbször fonalas, vagy elágazó szálakból álló trachekopoltyúk vannak.
A potroh utolsó szelvényén két karmokban végződő anális álláb ered, amely a szabadonélő és hálófeszítő lárváknál megnyúlt, míg a lakócsöveseknél rövid gyakran csak a karom alapján felismerhető szerv. A ragadozó életmódot folytató szabadonélő és hálószövő lárvák teste hát-hasi irányban lapított, szájszerveik előre irányulnak. A mozgékony állatok anális állábai, nyúlványai hosszúak, a bebábozódás előtt bábtegezt építenek (örvénytegzesek - Rhyacophilidae, szövőtegzesek - Hydropsychidae, Polycentropodidae, Psychomyidae, Phylopotamidae).
Mocsári tegzes (Limnephilidae) lárvája lakócső nélkül és lakócsőben (kis kép) – 17 mm (Fotó: Kriska György)
Örvénytegzes (Rhyacophilidae) lárva testfelépítése – 2 cm (Fotó: Kriska György)
(a-c) Lakócsöves tegzeslárva (Potamophylax nigricornis, Limnephilidae) – 15 mm (Fotó: Kriska György)
Forrás
Kriska Gy. (2022) Édesvízi gerinctelenek Közép-Európában. Flaccus Kiadó, 560 o.