Fotó: Kriska György
A vízkereső hím és nőstény bögölyök irtására egy folyadékcsapda is használható, melyhez egy kör alakú, 50 cm átmérőjű fekete műanyag tálcára van szükség. Ebbe 2 liter csapvizet, majd 1 liter étolajat kell tölteni, mely utóbbi alacsonyabb sűrűsége miatt vékony réteget alkot a vízen. A földre helyezendő tálcát egy fém túlfolyócsővel is célszerű ellátni, mert ha a tálcába eső esik, az átszüremlik az olajon, lesüllyed és túlfolyó hiányában a víz felszínén lévő olaj ömlene ki a belehulló esőmennyiség helyett. A túlfolyócsőn át azonban a felesleges esővíz távozni tud, az olajréteg pedig ilyen esetekben is a felszínen marad (ezzel a víz párolgását is akadályozva).
A TabaNOid® polarizációs folyadékcsapda (A) és túlfolyócsövének közeli fényképe (B), amin keresztül ki tud folyni a felesleges víz, miközben az olaj a tálcában marad (Fotó: Horváth Gábor)
A folyadéktálcás bögölycsapda vázlatrajza
A folyadékcsapda vízszintes fekete felületéről visszaverődő fény minden meteorológiai helyzetben (árnyékos és napsütötte esetben is, napsütésben a Naphoz képesti látóiránytól függetlenül) erősen és vízszintesen poláros, ami tehát minden körülmény között vonzza a polarotaktikus, vízkereső hím és nőstény bögölyöket. A bögölyök megfogását a víz felszínén úszó vékony olajréteg biztosítja, ami nedvesíti a bögölyök kitines testét, így megakadályozza, hogy a rovarok felrepüljenek róla. A folyadékcsapda elhelyezésénél ügyelni kell arra, hogy a védeni kívánt gazdaállatok ne juthassanak a közelükbe, nehogy kiborítsák, illetve megigyák az étolajos vizet.
A TabaNOid® polarizációs folyadékcsapdáról készült fényképek, polarizációs mintázatok, és a bögölyök által azon vizuálisan víznek érzékelt területek különböző irányokból nézve napos (A, B, C) és borult (D, E) időben a Naphoz képesti különböző irányokból nézve. SzM: a polariméter a szoláris meridián irányába nézett, ASzM: a polariméter az antiszoláris meridián irányába nézett, SzM-ra merőlegesen: a polariméter a szoláris meridiánra merőleges irányba nézett. Az árnyékos esetekben (D, E) a csapdát az égbolt minden irányából érkező, a felhőzeten szóródó fény világította meg (Fotó: Horváth Gábor)
A folyadékcsapda bögölyfogó-képességét gödi és szokolyai lovastanyákon vizsgáltuk. Egy magassági kísérletben azt tanulmányoztuk, hogy az egymástól 2 méter távolságra kihelyezett 3, illetve 4 folyadékcsapda talajszint feletti 0, 0,5, 1, 1,5 m-es magassága miként befolyásolja a bögölyökre gyakorolt vonzást. A folyadékcsapdák közül kizárólag csak a földre helyezett tálca fogott hím és nőstény bögölyöket, míg a magasabban lévők egyet sem csapdáztak. A kívánt eredmény érdekében tehát a csapdákat a földre kell elhelyezni, hiszen emelvényre téve nem fognak bögölyt.
Blahó Miklós és Horváth Gábor a különböző magasságba elhelyezett folyadéktálcás bögölycsapdákkal (Fotó: Kriska György)
A 2. magassági kísérletben az egyik folyadékcsapdát a földre helyeztük, míg a másikat ettől 10 m-re egy 20 cm magas, csonkakúp alakú, erősen és vízszintesen poláros fényt visszaverő emelvényre, amit beragasztózott fekete műanyag fólia borított. Mivel a földből kiemelkedő emelvény messziről jobban látszott, azt reméltük, hogy a megemelt folyadékcsapda több bögölyt fog a földön lévőnél. Ehhez képest a földön lévő folyadékcsapda a bögölyök 94,3 %-át, míg a fekete ragacsos emelvényre helyezett csapda a bögölyök 5,7 %-át fogta. A ragacsos emelvény szignifikánsan kevesebb bögölyt fogott (0,7 %), mint a rajta lévő folyadékcsapda (5 %).
Folyadékcsapdás bögölykísérletek
Megemelt folyadéktálcás bögölycsapda (Fotó: Kriska György)
Folyadéktálcával begyűjtött bögölyök
Forrás