Átlátszó és szagtalan ragasztóval bevont homogén fehér, szürke és fekete tesztfelületek az 1. terepkísérletben (Fotó: Kriska György)
A legyek ragacsos papírral történő csapdázása régi eljárás. A hagyományos légypapírnak négy fontos tulajdonsága van: (i) világos (drapp vagy sárgás) színű, (ii) hosszúkás alakú, (iii) függőlegesen lefelé lóg, és (iv) a talajszint felett néhány méterrel függesztik fel. E klasszikus légypapír a bögölyök megfogására nem alkalmas, hiszen e tulajdonságok azok számára nem vonzóak. A bögölyök lineárisan poláros fényhez való vonzódására alapozva azonban ezt a klasszikus légypapírt tovább tudtuk fejleszteni, megalkotva ezzel az ideális ragadós bögölypapírt.
A TabaNOid® bögölypapír prototípusának kifejlesztéséhez vezető terepkísérletek (Fotó: Horváth Gábor)
Terepi vizsgálatainkat 2012 júniusa és szeptembere között végeztük egy bögölyökben gazdag szokolyai lovas tanyán. Kísérleteinkben homogén fehér, szürke és fekete tesztfelületeket használtunk, hogy az egyéb színek bögölyök vonzására gyakorolt hatását kizárjuk. Minden tesztfelületet időjárásálló, átlátszó és szagtalan ragasztóval vontunk be, az egyes tesztfelületek bögölyvonzó-képességére pedig az azokba ragadó bögölyök mennyiségéből következtettünk. Rendszeres időközönként leszámoltuk, majd eltávolítottuk a csapdákba ragadt rovarokat, a csapdák helyét pedig időnként véletlenszerűen felcseréltük, hogy az esetleges helyhatásokat kiküszöbölhessük.
Átlátszó és szagtalan ragasztóval bevont homogén fehér, szürke és fekete tesztfelületek az 1. terepkísérletben (Fotó: Kriska György)
Az 1. kísérletben azt vizsgáltuk, hogy a vízszintesen és függőlegesen kihelyezett ragacsos tesztfelületek szürkesége miként befolyásolja azok bögölyvonzó-képességét. Összesen 4 db, két műanyag lapból (50 cm × 50 cm × 0,5 cm) álló párt használtunk úgy, hogy a lappárok egyike minden esetben vízszintesen, másika pedig függőlegesen volt elhelyezve. A függőleges tesztfelületek középpontja a talajtól 1 m magasságban helyezkedett el, míg a vízszintes felületeket közvetlenül a talajra fektettük. Az első ilyen lappár fekete, a második sötétszürke, a harmadik világosszürke, a negyedik pedig fehér volt. A lappárok közül a fekete színűek fogták a legtöbb bögölyt (vízszintes: 51,2 %, függőleges: 54,1 %), a sötétszürke felületek ennél kevesebb bögölyt vonzottak (vízszintes: 46,8 %, függőleges: 34,7 %). A világosszürke (vízszintes: 1,9 %, függőleges: 1 %) és fehér (vízszintes: 0,1 %, függőleges: 10,2 %) felületek gyakorlatilag egyáltalán nem vonzották a bögölyöket. A kísérletből az is kiderült, hogy a vízszintes fekete, sötétszürke, illetve világosszürke felületek 16,7-szer, 23,8-szer, illetve 33-szor annyi bögölyt fogtak, mint az azonos színű, ám függőlegesen elhelyezett párjaik. A függőleges fehér tesztfelület viszont 10-szer annyi bögölyt csapdázott, mint a vízszintes fehér.
Az 1. kísérlet eredményei alapján a következő tanulságokat vontuk le: (i) a vízszintes vagy függőleges bögölypapír akkor a leghatékonyabb, ha fekete vagy sötétszürke színű, és (ii) egy vízszintes, fekete, ragacsos felület több mint 15-ször annyi bögölyt fog, mint egy ugyanolyan méretű, függőleges.
Miáltal a bögölyök pozitív polarotaxissal rendelkeznek, egy adott felület iránt annál nagyobb érdeklődést fognak mutatni, minél magasabb az arról tükröződő fény lineáris polarizációfoka. Az Umow-szabály következtében egy sötétebb felület mindig magasabb polarizációfokú fényt ver vissza, mint a világosabb, a legmagasabb polarizációfokú fényt tehát ennek megfelelően a fényes fekete felület tükrözi. Ezzel magyarázható az, hogy 1. kísérletünkben a bögölyök legnagyobb arányban a fényes fekete, legmagasabb polarizációfokú fényt tükröző felületre szálltak rá.
Ragacsos tesztfelületek elrendezése a 2. terepkísérletben (Fotó: Kriska György)
A 2. kísérletben azt tanulmányoztuk, hogy a kihelyezett ragadós lappárok talajszint feletti magassága miként befolyásolja a csapdák bögölyökre gyakorolt vonzóképességét. Ehhez négy fekete műanyag lapból (50 cm × 50 cm × 0,5 cm) álló felületpárost teszteltünk, melyek egyik tagja vízszintes, a másik pedig függőleges volt. Az 1. lappárt a talajra helyeztük, a 2., 3. és 4. párt pedig rendre 50, 100 és 150 cm magasan rögzítettük a talaj felett.
Ragacsos tesztfelületek elrendezése a 2. terepkísérletben (Fotó: Kriska György)
Eredményeink szerint a ragadós, fekete, vízszintes felület gyakorlatilag csak a talajszintre fektetve fogta a bögölyöket (98,9 %), az 50, 100, illetve 150 cm magasban elhelyezett vízszintes fekete felületek a teljes bögölyfogásnak csupán a 0,7 %, 0,2 %, illetve 0,2 %-át adták. A függőleges felületek esetében viszont a talajszinten lévő és az 50 cm-rel megemelt felületek kevesebbet fogtak (14,0 % és 15,4 %), mint 100 cm és 150 cm magasságban elhelyezett társaik (37,8 % és 32,7 %). A talajszinten lévő vízszintes felület 23-szor annyi bögölyt csapdázott, mint a leghatékonyabb, 100 cm-re megemelt függőleges felület. A 2. kísérletből tehát kiderült, hogy a vízszintes, ragacsos, fekete felületet a talajszintre kell helyezni, hiszen így képes a leghatékonyabban a bögölyök megfogására.
A fenti képek jól szemléltetik, hogy mekkora tömegben csapdázzák a bögölyöket a poláros fényt tükröző ragacsos felületek (Fotó: Kriska György)
Különböző méretű tesztfelületek a 3. terepkísérletben (Fotó: Kriska György)
A 3. kísérlet célja annak vizsgálata volt, hogy a ragadós csapdafelületek mérete miként befolyásolja a bögölyökre gyakorolt vizuális vonzóképességet. Ennek során négy fekete műanyag lapból álló párost tanulmányoztunk. Minden lappár egyik tagját vízszintesen a talajra fektettük, a másikat pedig függőlegesen helyeztük el 1 m magasan. Az 1., 2., 3. és 4. pár lapjainak mérete rendre a következő volt: 25 cm × 25 cm, 50 cm × 50 cm, 75 cm × 75 cm, 100 cm × 100 cm. A 3. kísérlet eredményei szerint a megfogott bögölyök száma növekszik a vízszintes és függőleges tesztfelületek méretének növelésével. A vízszintes felületek 6,3-szer, 21,7-szer, 15,3-szer és 17,6-szer több bögölyt fogtak, mint az azonos méretű függőleges csapdák. Az elejtett bögölyök r felületi sűrűsége (az 1 m2-re jutó bögölyök száma) a vízszintes (r = 3541 /m2) és a függőleges (r = 231 /m2) felületek esetében is a 75 × 75 cm2 méretű csapdánál volt a legnagyobb. A r felületi sűrűség a két kisebb (25 × 25 cm2 és 50 × 50 cm2), függőleges tesztfelületnél egyenlő volt, míg a vízszintes felületeknél a legkisebb (25 × 25 cm2) csapda felületi sűrűsége (r = 912 /m2) kisebb volt, mint az eggyel nagyobb (50 × 50 cm2) csapdáé (r = 3128 /m2). A vízszintes és függőleges tesztfelületek r-értékeinek különbségei nem voltak jelentősek. A 3. kísérletből tehát megtudtuk, hogy minél nagyobb egy ragadós fekete felület, annál több bögölyt képes megfogni, az optimális méret pedig (amikor a bögölyfogás felületi sűrűsége a legnagyobb) 75 × 75 cm2.
A Tabanoid polarizációs bögölypapír függőleges és vízszintes csapdafelülettel (Fotó: Kriska György)
A 4. kísérletben az általunk a fenti eredmények alapján kifejlesztett TabaNOid® polarizációs bögölypapírt teszteltük. Annak érdekében, hogy a csapdáról visszavert fény lineáris polarizációfoka a lehető legnagyobb legyen, a csapda minden eleme fényes fekete lett. A prototípus egy fekete falemezből (43 cm × 57 cm) és az azon helyet kapó ragadós fóliatekercsből állt, melyet az alaplemez két függőleges oldalán bemart csatorna rögzített. Az átlátszó fóliát használatkor a ragadós felével felfelé kellett kihúzni úgy, hogy a fekete alaplemezt teljesen befedje, majd négy csavarral a fólia nem ragadós szélét az alaplemez és a tartólécek közé rögzítettük. A csapdához két további vízszintes léc is erősíthető volt, melyek a függőlegesen felállított csapdafelszínt stabilizálták. Terepkísérletünkben három különböző elrendezésben vizsgáltuk a csapda bögölyvonzó-képességét: (i) egy vízszintesen a talajra helyezett bögölypapír, (ii) egy függőlegesen a talajra állított bögölypapír, továbbá (iii) egy vízszintes és egy függőleges bögölypapír L alakú elrendezése esetében.
A 4. kísérletben az új polarizációs bögölycsapda függőleges része sokkal kevesebb (5,4 % és 5 %) bögölyt fogott, mint a vízszintes része (38,3 % és 51,3 %). Az L alakú kombinált csapda vízszintes része több bögölyt (51,3 %) fogott, mint az egyedül álló vízszintes csapda felülete (38,3%). Az egyedül álló függőleges felület (5,4 %) és az L alakú csapda függőleges része (5 %) közti fogáskülönbség szintén nem volt számottevő. Összességében a kombinált csapda több bögölyt fogott (56,3 %), mint a különálló vízszintes és függőleges csapdák együttvéve (38,3 % + 5,4 % = 43,7 %), de e különbség nem volt jelentős. A vízszintes csapdafelületek 7-szer, illetve 10,2-szer több bögölyt fogtak, mint a függőleges felületek. A 4. kísérlet tanulsága, hogy az új, polarizációs elven működő bögölycsapda terepkörülmények között kiválóan működik, és a legjobb választás egy vízszintes és egy függőleges bögölypapírt L alakban kombinálni, melynek okait a polarizációs mintázatok is jól mutatják. Gyakorlati szempontok alapján a csapda függőleges táblája fekhet a talajon, hiszen nehéz lenne azt a talajszint felett szélállóan rögzíteni.
A TabaNOid® polarizációs bögölypapír prototípusáról készült fényképek, polarizációs mintázatok, és a bögölyök által azon vizuálisan víznek érzékelt területek különböző irányokból nézve. A fehér kettősfejű nyilak a ragadós csapdafelszínről visszaverődő fény polarizációjának irányát mutatják (Fotó: Horváth Gábor)
A bögölypapír vízszintes és függőleges felületéről visszavert fény lineáris polarizációfoka a látóiránytól függ, de a Brewster-szög közelében mindig magas. A visszavert fény polarizációiránya vízszintes, ha a visszaverődés síkja függőleges, emiatt a csapda vízszintes eleme mindig vízszintesen poláros fényt tükröz (az ábra 3. sorában világoszöld és kék színekkel ábrázolva). Ha a visszaverődési sík vízszintes vagy ferde, akkor a visszavert fény polarizációiránya függőleges vagy ferde (az ábra 3. sorában piros és sárga színekkel ábrázolva).
A csapda függőleges eleme a nézőponttól függően vízszintesen, ferdén vagy függőlegesen polarizált fényt ver vissza, a Brewster-szög közelében mindig nagy polarizációfokkal. E függőleges csapdafelület tehát csak azon gazdaállat-kereső, vért szívni akaró nőstény bögölyök számára vonzó, amelyek az α polarizációiránytól függetlenül a nagy lineáris polarizációfokú fényhez vonzódnak. Vízszintes csapdafelületeink viszont mindazon hím és nőstény bögölyöket elejtették, amelyek vizet kerestek, hogy (i) igyanak, (ii) a vízben hűtsék testüket, (iii) a víz közelében párosodjanak és (iv) a víz közelében rakják le petéiket. A csapdázódás oka, hogy vízszintes csapdafelületeink ugyanolyan polarizációs tulajdonságokkal bírnak, mint a természetes vízfelületek. A bögölyök tehát vizet keresve tévedésből csapdáink felületeire is leszálltak, melynek nagy hányadát valódi vízként érzékelték (az ábra 4. sorában kék színnel ábrázolva). Az (i) és (ii) motiváció a teljes bögölyszezon alatt jelen van, a (iii) és a (iv) azonban csak a bögölyszezon első és utolsó felében jellemző. E többé-kevésbé folyamatosan jelenlévő motivációknak köszönhetően a vízszintes csapdafelületek a bögölyszezon teljes ideje alatt végig nagyon vonzóak voltak, így jóval több bögölyt fogtak, mint a függőleges bögölypapírok, hiszen a gazdaállat-keresés főleg a bögölyszezon elején jelentős.
Kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy egy vízszintes, fényes, fekete, ragadós felület csak a talajra helyezve csapdázza a bögölyöket. Ez azzal magyarázható, hogy a bögölyök csak a talajszinten lévő felületeket érzékelik víznek.
Azt tapasztaltuk, hogy az L alakban kombinált bögölypapír vízszintes és függőleges felületének is közel 75 cm × 75 cm az ideális mérete, hiszen az ennél kisebb vagy nagyobb csapdafelületeknek kisebb volt a felületi bögölyfogó sűrűsége. Ez a méret ráadásul a csapda kezelhetősége szempontjából is előnyös, hiszen egy ekkora csapda könnyen kezelhető, szállítható, a terepen felállítható és cserélhető. Egy ennél nagyobb méretű csapda kezelése már nehézkes lenne, egy ennél kisebb pedig veszítene hatékonyságából.
Terepkísérletekben igazoltuk tehát, hogy az optimális bögölypapír (i) fényes fekete színű, (ii) kellően nagyméretű (75 cm × 75 cm), (iii) egy-egy ragadós vízszintes és függőleges elemből áll L alakban elrendezve úgy, hogy (iv) a vízszintes rész a talajon fekszik, a függőleges rész pedig 1–1,5 méterrel a talaj felett van elhelyezve. Tehát ha a hagyományos légypapír világos színét feketére változtatjuk, a keskeny csík alakját 75 cm élhosszúságú négyzetre cseréljük, a kihelyezés magasságát a talajszintre szállítjuk le, és a függőleges helyzetét vízszintesre módosítjuk, akkor megkapjuk az ideális bögölypapírt, ami hatékony eszköze a polarotaktikus bögölyök csapdázásának.
A folyadékcsapdákkal ellentétben a ragacsos csapdák veszélyt jelenthetnek a rovarevő madarakra, amelyeket a gazdag bögölyzsákmány a ragacsos felületek közelébe csalhat. A ragacsos felületeken néhányszor madártollakat találtunk ami ilyen nemkívánatos eseményre utal. Ezt megelőzendő a csapdák körül célszerű madárriasztó eszközöket elhelyezni, mint ahogy ez az alábbi ábrán is látható.
Forrás