Az állatok megjelenését, viselkedését többnyire szabad szemmel vagy kézi nagyítóval már eredményesen tanulmányozhatjuk. Ha azonban az egyes szerveik felépítéséről, szöveti összetételéről szeretnénk tájékozódni, már időigényes előkészítő eljárásokra és mikroszkópra van szükségünk. A mikroszkópok felbontóképessége (vagyis az a legkisebb távolság, amelyen lévő két pont még külön pontként látható) alapvetően az alkalmazott fény hullámhosszától függ: minél rövidebb a hullámhossz, annál nagyobb a felbontóképesség (Abbe-szabály). A látható fény hullámhossza 400–800 mm; ami azt jelenti, hogy fénymikroszkóppal (FM) egy megfelelő eljárással készített preparátumon két, egymáshoz 0,2 mm távolságra lévő pontot még el tudunk különíteni egymástól, az ennél közelebbieket azonban már csak egy pontnak látjuk. Amikor a szöveteket alkotó sejtek finomabb, pontosabb szerkezetére (ultrastruktúrájára) vagyunk kíváncsiak, ennél lényegesen jobb felbontásra és nagyobb nagyításra van szükségünk. A vizsgálathoz olyan mikroszkópot kell választanunk, amelyik képalkotásra a láthatónál rövidebb hullámhosszúságú „fényt” (elektromágneses sugárzást) használ: ez az elektronmikroszkóp (EM). A továbbiakban elektronmikroszkópos képek segítségével ismerhetjük meg a sejtek ultrastruktúráját.